A székesfehérvári Hosszú temetőben pénteken kísértük utolsó útjára vitéz nemes békei Koós Ottó alezredest tagtársunkat, aki életének 104. évében, március 5-én hunyt el.


A katonai tiszteletadással rendezett búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök részvétüzenetét, ebben a kormányfő azt írta:
Minden nemzetnek szüksége van példaképekre, akikre felnézhet, hősökre, akik nem csak átélték a viharos XX. századot, de kitartásukkal és lelkierejükkel felül is kerekedtek a megpróbáltatásokon.

A kormányfő rámutatott: vitéz nemes békei Koós Ottó életét és gondolkodását mindvégig ludovikás neveltetése határozta meg, hiszen a fronton és a hátországban egyaránt becsülettel szolgálta hazáját.

Hálásak vagyunk, hogy elkötelezettsége és bajtársai iránt érzett felelőssége nemcsak a háború alatt, a Gulagon és a magyar kommunista diktatúra börtöneiben nyilvánult meg, de a rendszerváltozást követően is, amikor a Vitézi Rend főszéktartójaként, illetve egykori ezredtársai visszaemlékezéseinek összegyűjtőjeként segítette elő közös múltunk feltárását és megőrzését.

Megrendüléssel értesültem róla, hogy vitéz békei Koós Ottó alezredes úr letette földi szolgálatát, és eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte együttérzésemet, a következő nehéz időszakhoz pedig sok erőt kívánjak.
írta részvétüzenetében a miniszterelnök.

Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke a kormányfői levél felolvasása után emlékbeszédében azt mondta: "Ottó bátyám" a legidősebb, a legtöbbet látott, a legtöbbet szenvedett ember volt.

Tőle csak tanulni lehetett: "megtanulni, hogy mit is jelent a hazaszeretet, hogyan is kell az embertelenségben is embernek maradni, hogyan kell szót érteni másokkal - tette hozzá.

Pohl Árpád dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi és honvédtisztképző karának dékánja világháborús hősnek, példás családapának és a hazáját olthatatlanul szerető ludovikás tisztnek nevezte Koós Ottót. Rámutatott, "a vitézi helytállás, a hadifogság és a több évtizedes hátrányos megkülönböztetés, majd a rehabilitáció utáni aktív tenni akarás vezetett oda, hogy egy megkérdőjelezhetetlenül köztiszteletben álló emberként, szinte az utolsó pillanatig munkálkodott a haza üdvén".

Vitéz nemes békei Koós Ottó 1915. december 3-án született Bécsben. Édesapja honvédtisztként harcolt az I. világháborúban, később tábornokként szolgált, így magától értetődött, hogy fia, Ottó is a tiszti hivatást választja. A pécsi Zrínyi Miklós Főreáliskola elvégzése után felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. Huszonkét évesen,

1938. augusztus 20-án avatták gyalogos hadnaggyá. A székesfehérvári magyar királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezrednél kezdte meg csapattiszti szolgálatát.
Részt vett a felvidéki és erdélyi bevonulásban, valamint a kárpátaljai hadműveletekben. 1941 őszén önként jelentkezett harctéri szolgálatra és századparancsnokként vonult a megszállt ukrán területekre. A következő évben megsebesült, gyógykezelése után átvette a nehézfegyver-kiképző század parancsnokságát, majd a 3. gyalogezred közvetlen aknavetőszázadának századparancsnoka lett.
1944-ben százada élén vonult a Kárpátok előterében levő hadműveleti területre, ahol októberben szovjet hadifogságba esett az Ungvár melletti Árok községben. A katonai bíróság mint egy megszálló és partizánvadász alakulat parancsnokát koholt vádak alapján 25 évi, javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte 1950. december 30-án.

Megjárta a sztálingrádi és a szverdlovszki lágereket, 1955. november 20-án adták át a magyar igazságügyi szerveknek, akik szintén börtönbe vetették. 1956. október 8-án - 4364 nap fogság után - szabadult a budapesti gyűjtőfogházból.

Vitéz nemes békei Koós Ottó ludovikás bajtársaihoz hasonlóan megtűrt, másodrendű állampolgárként élt a kádári Magyarországon, s egészen a rendszerváltozásig megfigyelés alatt állt. Rendfokozatát 1991. március 15-én kapta vissza Für Lajos honvédelmi minisztertől, egyúttal őrnaggyá, majd alezredessé léptették elő.

A rendszerváltozás után huszonegy kitüntetéssel ismerték el helytállását és közéleti tevékenységét, ezek közül kiemelkedik a Vitézi Rend tiszti keresztje, az Aranykor Kitüntető Cím arany fokozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Kapisztrán érem.
Forrás: Blikk

A Magyar Csendőr Bajtársi Egyesület nevében elnökségi tagunk vitéz Dr. Gulyás István az alábbi saját versével búcsúzott tagtársunktól:

Halotti beszéd!
„Látjátok feleim szemetekkel mik vagyunk?
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint régi szövetek,”
Ahogy Márai megírta
Ez történt most veled.

Koós Ottó bajtársunk Szent magyar hazánkért
Kemény ember voltál, Fegyverrel harcoltál,
De a lelked gazdag Vad csaták tüzében
S zengett mint az zsoltár. Vitézül helyt álltál.

Majd fogságba estél Átvészelted azt is
S a szörnyű rabságban Hazajöttél végre
Tizenkét és félév Másfél év börtön várt
A Gulág poklában. A sok szenvedésre.

Jó isten veled volt Teremté magadnak
Új életet kezdtél Egy álomvilágot
Hittel, imádsággal Feleség és gyermek
Boldog ember lettél. Mellette barátok.

Most ez semmivé lett Nem hallhatjuk többé
Vár rád örök állom Vidám, kedves hangod
Százhárom év után Búcsúznak tőled a
Megpihenni vágyol. A hazai harangok.

Bús tavasz sóhaja Érzem látsz bennünket
Sír koporsód felett, Itt vagy köztünk érzem,
Már a túlsó partról De nem szólhatsz hozzánk
Integet a kezed. Hiába is kérem.

Kedves jó Bajtársunk
Immár Isten veled,
Ölelje magához
Az Úr a lelkedet!

Úgy búcsúzom tőled, mint két ezer évvel ezelőtt a rónaiak
kedves halottaiktól:
„Sit tibi terra levis”.
Legyen neked könnyű a föld.
vitéz Dr. Gulyás István
Tarnaméra

Képek: vitéz Apáti Péter

Comments are closed.